2019. okt 18.

Kutyafog - Dogtooth (2009)

írta: A Levi
Kutyafog - Dogtooth (2009)

Még évekkel ezelőtt találkoztam először Yorgos Lanthimos Kutyafog című rendezésével. Akkor képtelen voltam végignézni, bár az ötlet maga tetszett, valamiért idegenkedtem az atmoszférájától, nem láttam, hová akar kilyukadni a cselekmény. Éppen ezért tartottam legfrissebb darabjától, A kedvenctől is, ami végül elképesztően tetszett. 

Mit ad a véletlen, pont egy hónapja olvastam George Orwell 1984 klasszikusát először, ami azóta sem ereszt és valamiért indíttatást éreztem, hogy Lanthimos filmjét is újra elővegyem. Elsőre furcsának tűnhet a párhuzam, de későbbiekben rátérek erre.dogtooth_10_web.jpg

A Kutyafogban egy igazán deviáns családi kép tárul elénk. Messze a várostól, mindent kielégítő villában él egy középkorú házaspár három gyerekével; egy fiúval és két lánnyal. Bár már felnőttek, folyamatosan újratanulják a nyelvet, anyjuk narrációjában, így a legtöbb hétköznapi tulajdonnév más jelentést kap. Idegenekkel nem érintkeznek, kivéve egy nővel, Christinával, aki a fiú szexuális szükségleteit látja el. A "gyerekek" napjai a folyamatos versengéssel telnek és a várakozással, hogy mikor léphetnek ki a külvilágba; akkor, ha kiesik a szemfoguk (kutyafog).

A szinopszisokkal ellentétben úgy gondolom, hogy a gyerekek, akiknek sem a neve, sem a kora nem derül ki nem tinédzserek, hanem sokkal inkább harminchoz közeliek. Nem gondolom, hogy a szülők münchausen by proxban szenvednének, mert nem betegítik meg a gyerekeiket, "csupán" elzárják őket a külvilágtól és kontrollálják a gondolkodásukat. Itt kapcsolnám össze rögtön az 1984-gyel.dogtooth.jpg

Az orwelli világ nem a posztapokaliptikus látképben, a háború sújtotta nyomornegyedekben, a diktatúrában merül ki. Ha így lenne, nem emelkedne ki a hasonló alapszituációval rendelkező regények közül. Amitől ez a világ, Óceánia igazán rémisztő az a Gondolatrendőrség és a folyamatos megfigyelés, gondolati szinten is. Ahhoz, hogy szabályozni tudják, meg kell szüntetni az asszociációkat, a szókincset, a mondatszerkezeteket, hisz, ha nem tudjuk magunkat kifejezni, gondolkodni sem fogunk tudni, nincs szókészlet, amiből lehetne. Az angszoc Párt nyelvcsonkítással alakította ki az újbeszélt, amit tökélyre fejlesztettek azáltal, hogy a későbbi generációk már nem fogják ismerni az óbeszélt, teljesen elbutulnak. Az újbeszél duplagondol szava fejezi ki leginkább a párthű folyamatot, ami nem csupán a nyelvészet, hanem agyi funkciók szempontjából is jelentős. Aki duplagondol, már annyira elbutult és olyannyira törték darabjaira a személyiségét, hogy a fizikai valóságot megtagadva gondolja azt, amit mondanak neki, teljes meggyőződésből (2+2=5). 

A Kutyafogban a szülők nem csonkolják a nyelvet, hanem más értelmet adnak szavaknak, így még, ha véletlenül is belefutnak a gyerekek a külső világhoz kapcsolódó kifejezésekbe, össze lesznek zavarodva, nem fogják érteni és inkább még jobban az értelmi biztonságot nyújtó szülők felé fognak fordulni.

De ahogyan 1984-ben, itt sem tudnak a hatalmat gyakorlók mit kezdeni az ösztönökkel és a megismerésen, környezeten, tanuláson kívüli tényezőkkel. Elsőre talán nem tűnne annak, de rendkívül lényeges, hogyan viszonyul az apa az állatokhoz, konkrétan a kutyához. Plusz biztosítékként vinne haza egyet, hogy őrizze a házat, de képtelen irányítani az állat ösztöneit. dogtooth_2009_mcddogt_ec012_h.jpg

Ugyanígy nem tudja kontrollálni a szexualitást sem, a nemi vágyat, ami a konfliktusokhoz vezet. Nincs kimondva, de szerintem kellően érzékeltetik, hogy a végtelenül elbutított, értelmileg évtizedekkel lemaradt gyerekek hogyan kezdenek érdeklődni egy idegen, az ismeretlen iránt, holott a szülők mindent megtettek a hermetikus elzárás érdekében. A feszültség is egyre inkább fokozódik közöttük, többek között a versenyeztetésnek köszönhetően, de főként azért, mert érzékelik, hogy valami nincs rendjén, a frusztráció pedig időről időre kitör belőlük.

Az ötlet tehát egészen remek, mégsem vagyok teljes mértékben elégedett a filmmel. Bizonyos logikai buktatókat felvetnek a látottak, de ezekbe nem érdemes belemenni, ha az alapszituációt elfogadjuk. Ami viszont számomra kissé elidegenítő az a hihetetlen sterilitás, ami az egész filmet jellemzi. Nyomasztóan klausztrofób a hangulat még a tágas helyszín ellenére is, ellenben minden mesterkélten letisztult, ahogy a színészek játéka sem engedi sem az azonosulást, sem a megértést. Makettszerű az összkép, pedig A kedvenc esetében döbbenetesen érzékletesen játszott mindenki. Kicsit a Dogma-filmekre emlékeztet, melyeknek Lars von Trier a fő képviselője. Ez a fajta stílus engem annyira még nem fogott meg, de tény, hogy a Kutyafog is kellően elgondolkodtatott.

7/10

IMDb

Szólj hozzá

ajánló kritika thriller dráma