2018. nov 10.

Suspiria - Sóhajok (2018)

írta: A Levi
Suspiria - Sóhajok (2018)

Kubrick után szabadon

Nem szeretem azt az általános, horrorrajongók körében elterjedt, sznob hozzáállást, miszerint minden arany és érinthetetlen, ami régi, annak ellenére, hogy a legtöbb kedvenc zsánerfilmem nem az évezredben készült. Abszolút nincsen gondom az újrafeldolgozások gondolatával, hogyha a cél egy ismert történet újbóli, kreatív elmesélése, vagy más aspektus kidomborítása és nem a rókabőr lenyúzás. Különös elfogult imádat jellemzi Dario Argento 1977-es Sóhajok giallo klasszikusát. A filmmel kapcsolatban minden esetben két motívumot szoktak kiemelni, a Goblins zenéjét, valamint a látvány- és színvilágot. Tény, hogy az említett összetevői a darabnak kiemelkedővé teszik, de a zseniális történethez közel nevetséges színészi játék, illetve vállalhatatlan smink- és maszkmesteri munka társul. Argento Anya-trilógiája csak úgy üvöltött az újramesélésért, amit én már 2013 óta tűkön ülve várok, de a tervek egészen 2008-ig nyúlnak vissza. Akkor még az idei Halloweent dirigáló David Gordon Green rendezte volna, impozáns szereplőgárdával, Isabelle Fuhrmannal Az árvából és Isabelle Hupperttel A zongoratanárnőből. Green változata egy rendkívül drága (vélhetően a CGI miatt) direkt remake lett volna, operaszerű hangulattal. Ellenben a Szólíts a nevedennel világhírnevet szerző Luca Guadagnino csak az eredeti vázat tartotta meg, amit teletöltött a poszttrauma feldolgozásának metaforájával.luca-guadagninos-suspiria-gets-a-mondo-poster-780x405.jpg

Érdemes megjegyeznem, hogy A három anya mitológiát nem Argento találta ki. Thomas de Quincey 1845-ben kiadott ópiumregényében, a Suspiria de profundisban ír látomásairól, melyben megjelenik három nővér, három anya, akik a világ lelkeinek elgyötréséért felelnek. Számomra az anyák a depresszió lépcsőfokait jelentik, a sóhajok után a sötétség és végül a könnyek emésztik addig a reménytelen lelket, amíg nem marad más csak üresség. Argento ebbe az alapjáraton metaforikus képzelgésbe lehelte bele boszorkánytörténetét és mesélte el minden boszorkányok ősanyjainak történetét. Guadagnino víziójától azt vártam, hogy végre megadja nekem a hőn áhított, hibátlan horrormesét, a boszorkányok által irányított táncakadémiáról, úgy, hogy a végeredmény többolvasatú legyen.spretkrwrl-1535093960.jpeg

Az már a kezdet kezdetén egyértelmű volt, hogy nem szolgai másolatról, sőt nem is direkt felújításról lesz szó és közel sem lesz közérthető, nem a mainstream horrort fogyasztó nézők lesznek a célközönség. 

1977-ben Berlinbe érkezik egy amish lány, Susie Bannion (Dakota Johnson), hogy csatlakozzon a Markos Táncakadémiához, ahol olyan neves művész oktat, mint Viva Blanc (Tilda Swinston). Susie kész bemutatni rátermettségét és elkötelezettségét, de szembe kell néznie az intézet sötét valójával, miközben társai sorra tűnnek el és egy furcsa férfi szaglászik az akadémia falai körül.

tumblr_p9sx589zb31va6ermo1_540.gif

Már az szimpatikus húzás volt, hogy a cselekmény 1977-ben maradt, de nem csak narráció szempontjából érezzük ezt meg, hanem konkrétan évtizedekkel visszarepíti a nézőt a nyomasztóan szomorú, szürke és nyirkos Berlinbe, lecserélve ezzel Argento színes, díszletszerű látványvilágát, valami sokkal realisztikusabbra és letisztultabbra. Az év nem csak atmoszférájában nyomja rá bélyegét a történetre, hanem szerves részét képzi annak, hogy újabb jelentést kölcsönözzön a Sóhajok anyjának.

A berlini emberek élete, lelke megosztott, a városon fal ível át, elszakítva egymástól családokat, hozzátartozókat. Még a II. világháború traumája is fájón ég bennünk, mindennapjaikat pedig az osztottság nyomorítja. Az akadémia is két részre oszlik, a kar egyik fele a Markos-féle vezetésnél maradna, míg a többiek Blanc felemelkedését akarják. Annak ellenére, hogy eredetileg a három a bűvös szám, ezúttal a kettő kap szerepet. Minden motívum kettős, kontrasztos és szemben álló. Nyugat - és Kelet - Berlin, az amishok vallási fanatizmusa, a boszorkányok érzékiséget éltető liberalizmusával szemben, öregség és fiatalság, tehetség és tehetségtelenség, szín és fakó, férfi és nő, anya és lánya. suspiria-dakota-johnson-1200x520.jpg

A boszorkányság motívuma ezúttal a nyers női vonzerőben, szexualitásban, szabadságban és művészetben rejlik. Valami egészen lenyűgöző koreográfia társul a filmhez, nemegyszer szolgáltatnak a táncjelenetek csúcspontokat, miközben végig érezhető a szakmaiság és elkötelezettség. Szinte dokumentumfilm jellegű próbák és az előadás, ami tagadhatatlanul a fénypont. A legkegyetlenebb haláleset is a tánchoz köthető, aminél megrázóbbat kevésszer láttam. A mesteri koreográfiához Thom York rendkívül visszafogott és ízléses, de bőr alá hatoló muzsikája társul, az összhatás pedig hipnotikus, a varázslat ebben rejlik.

A színészi játék egészen kiváló. Nincs hangosan kommunikálva, de a Sóhajok Tilda Swinston hiúság projektje, jó értelemben. Már maga a színésznő is egy természetfeletti jelenség, ezúttal viszont három karaktert kelt életre, hátborzongatóan mesteri szinten, Blancot, az öreg Klemperert és magát Helena Markost. Dakota Johnson számomra mindig szimpatikus volt, annak ellenére, hogy kissé penészvirág jelenség, amit viszont Susie Bannonként művel, minden elismerést megérdemel. A mozdulatai, a hozzáállása és elszántsága csak úgy süt a vászonról, ahogy az érzéki nőiessége is. Mia Goth igazi művészfilmes üdvöske, Chloe Moretz pedig majdhogynem jelentéktelen szerephez jut, de neki sokkal jobban áll egy ilyen film, mint minden második popcorn-mozi. mv5bmmvmmjhjowytn2q2ns00y2mzlthjmwitztq2yzu5ytiynwu3xkeyxkfqcgdeqxvymzu4odm5nw_v1.jpg

Egészen az utolsó húsz percig úgy gondoltam, hogy életem egyik legjobb filmjét látom, de a végjátékban elszabadul a pokol és átforgat mindent, amit addig feltételezni próbáltam a motívumok jelentéséről. A vérgőzős lidércálom egyszerre jeleníti meg a holokauszt és a fal traumáját, szörnyűségeit, valamint veszteségeit, a vérfagyasztó, tesita sátánizmus szertartásait és a művészet megfoghatatlanságát. Mindennek fényében pedig kissé csalódtam, hisz bár egy rendkívül különleges feldolgozással volt dolgom, soha nem fogom megkapni az általam áhított rémmesét, a három ősanyával. 

Luca Guadagnino a filmtörténelem legjobb remake-jét tette le az asztalra, amit alig lehet jóindulattal ajánlani, hisz képlékenyebb bármely Aronofsky filmnél, de nem csorbíthatja minőségi megítélését az eredeti filmhez társuló elvakult hozzáállás.

Kedves olvasó, ha mégis úgy döntesz, befizetsz erre a lázálomra, ürítsd ki a fejed és legyél a lehető legnyitottabba, mert nem mindennapi utazást ajánl a Sóhajok. 

8/10

IMDb

Szólj hozzá