2018. sze 24.

The Shining - A ragyogás (1980)

írta: A Levi
The Shining - A ragyogás (1980)

Szerethető a film, a könyv szellemiségében?

Inkább vélemény, mintsem kritika, ami spoilereket tartalmaz, A ragyogás cselekményére nézve.

Imádom Stephen King világát, bár igazán csak most kezdtem írói multiverzumának feltérképezésébe. A modern kor legnagyobb horrorírójának tartom, s bár már régebben is olvastam olyan műveit mint a Cujo, Tortúra vagy éppen Carrie, a nagyobb lélegzetvételű alkotásaiba mindig beletört a bicskám. Az AZ jelentett áttörést, mert még a film megjelenése előtt tudni akartam, pontosan miről is szól a legnagyobb volumenűnek tartott története. King minden egyes karakterét a legapróbb részletig kidolgozza, minden egyes mondatnak jelentősége lesz a későbbiekben, még akkor is, ha pillanatnyilag feleslegesnek tűnik. Nem csak szereplői látja el precíz leírásokkal, hanem a cselekmények helyszínét is élő, létező entitássá tudja varázsolni. Derry, Castle Rock és a Panoráma Hotel is olyan helyek, melyeknek ugyan olyan karakterük van, mint a főhősöknek és nem egyszer ezek a területek mozgatórugóvá válnak. Éppen ezért (is) nehéz adaptálni a műveit és még mindig kevés a jó King-film. Az AZ újraadaptálása ebben is mérföldkő volt, mert sikerült megfognia az író szellemiségét a humor, a szeretet, az önfeláldozás és az ősi gonoszság tökéletes egyensúlyának hangsúlyozásával. Az egyik legtökéletesebb adaptáció lett, annak ellenére, hogy nagyon sok változást eszközöltek a forrásműhöz képest. Azóta sikerült letenni egy Gerald's Game-et és egy 1922-t az asztalra, melyek egészen fantasztikusak lettek. Lehetőségből pedig rengeteg van, hisz jövőre érkezik az AZ 2. fejezete, a Kedvencek temetője újraadaptálása és 2020-ban az Álom doktor is. King népszerűsége soha nem volt még ekkora.the-shining-featured-image.jpg

A legvitatottabb adaptáció mégis egy olyan alapmű, ami filmművészeti mérföldkőként van számontartva, nem mellesleg az egyik legfélelmetesebb horrorként. Megvalósítása és kivitelezésének minősége vitán felül áll, rendezőjéhez méltóan telis tele van technikai újítással, döbbenetes operatőri munkával és zenei aláfestéssel. Viszont megosztja a regény rajongóit. Vannak, akik azért nem szeretik, mert Stanley Kubrick rendezte és túlságosan a nézőre hagyja az értelmezést, túl sok olvasata van. Tény, hogy Stephen King és Stanley Kubrick párosítása furcsának hat még mindig, annyira más szellemiségű alkotókról van szó. Talán ha Darren Aronofsky egy Clive Barker regényt vinne gyöngyvászonra, az lenne még ilyen egymással szemben álló, de nem is garantálná, hogy a párosításból valami rossz fog születni. A ragyogást megvetők másik tábora pedig a regény rajongói, akik szerint annyira sok ferdítés és változtatás történt, hogy teljesen megváltozott az üzenet és az értelem. Utánuk pedig vannak, akik vagy csak a filmet szeretik, vagy nem záratják ki a könyv szellemiségét a film olvasatai közül. Mint én.theshining_pageheader.png

A ragyogás egyik első horrorélményeim közé tartozik, valahol az Ómen és a Péntek 13. között és mindig úgy emlékeztem rá mint az egyik legijesztőbb dolog, amit valaha láttam. Pár évvel később megnéztem a sorozatadaptációt, ami láttán eltöltött az iszonyat, hogyha a sorozat ennyire különbözik a regénytől és az a direkt adaptáció, akkor nekem biztosan nem fog tetszeni a könyv. 

Idén viszont valamiért késztetést éreztem rá, hogy nekiveselkedjek, az egyébként meglepően rövid szerzeménynek és meglepődve tapasztaltam, mennyire élvezem. Meg sem közelíti a sorozat minőségét, és azok a bizonyos motívumok - sövényállatok, rátok nézek - valóban rémisztőek, pont azért, mert semmi sincs konkrétan a lelki szemünk elé tárva. Mégis, a cselekmény és az üzenet direkt meg van fogalmazva, pont a King-eszencia, a szeretet és a gonosz szembenállásának kidomborításával. Itt jön a képbe a film egyik legtöbbet hangsúlyozott kritikája.

Jack Torrance karaktere első látásra szöges ellentéte írásbeli inkarnációjának. Kubrick a film elején kicsit megváltoztatta a narratívát és a fókuszt Wendyre helyezte át, éppen ezért nem ismerjük meg Jack perspektíváját, hozzáállását a családjához, az új munkához és viseltes dolgaihoz. Ezzel szemben a regényben Jack a főszereplő és szinte mindent az ő szemén át látunk. A Panorámában való téli gondnoki felügyelet számára utolsó esély, mint férj, mint apa, mint munkavállaló. A két médiumban az előélet közös, még ha nem is ugyan annyira kidolgozott. Egy alkoholista férfi, aki évekkel ezelőtt kitörte a gyereke karját, jó ötletnek találja, hogy fél évet összezárva legyen feleségével és fiával, elzárva a külvilágtól. Egy mentálisan egészséges embernek is kihívást jelentene ez, hiszen sokan 24 órát sem tudják elviselni egyfolytában a másikat, nemhogy egy depresszióval és józansággal küzdő, akaratgyenge férfi. Csakhogy a regényben az első perctől kezdve központi motívum az apa és fia közötti feltétel nélküli szeretet. Jack írásban is egy pernahajder, aki bántalmazta a gyerekét, részegen járt órát tartani, nem egyszer tette kockára az életét, mindennek köszönhetően pedig megromlott a kapcsolata a feleségével. A filmbéli szereplő pedig, amikor a fia szeretetéről beszél nem éppen hiteles. Talán ennek a motívumnak a kihagyása miatt van lehetőség megannyi értelmezésre, ha önálló alkotásként tekintünk a filmre. De egy karakter inkarnációjának másféle értelmezése nem feltétlenül teszi mássá vagy kevésbé jóvá a filmet. Gondoljunk csak Carrie Whitera, aki valóban szöges ellentéte regénybeli megfelelőjének. Természetesen az eredeti, 1973-as filmről beszélek, nem az égetnivaló remakeről.shining-the-1980-022-jack-nicholson-with-danny-lloyd-in-his-arms.jpg

Már a megjelenése óta spekulációk tárházaként tartják számon Kubrick alkotását, esszék, tanulmányok, dokumentumfilmek születtek arról, hogy a rendező vajon mit szeretett volna üzenni (az indiánok kiirtása, a holokauszt, a Holdra szállás megrendezésének meggyónása, nemi erőszak, az alkoholizmus és józanság viadala). Persze az alkotó munkásságának ismeretében nyilvánvaló, hogy van más olvasata is a látottaknak, a változtatások pedig tudatosak voltak. Viszont minden fejtegetés teljesen ignorálja a természetfelettit, mintha kizárható lenne a filmbéli megjelenése. A regény is nagyon sokáig lavírozik a feszültségkeltés azon eszközével, miszerint a befogadó számára nem egyértelmű, pontosan mivel is van dolga. A végjátékra viszont egészen nyilvánvalóvá válik, hogy a természetfeletti játssza a fő szerepet a Torrance család kálváriájában. Ezt erősítik az olyan jelenetek, amik a 80-as években kivitelezhetetlenek lettek volna, anélkül, hogy nevetségessé váljanak. (Szerintem bizonyos jeleneteket most sem lehetne vizuálisan adaptálni, mert az olvasó hozzáállása és lelkülete értelmezi ijesztőnek, aszerint, hogy hogyan képzeli el.) Illetve a szereplők fizikai megtörése ugyanannyira játszik szerepet, mint a lelki. Viszont a karakterek megváltoztatása nem zárja ki a kísértethistória értelmezést. Illetve miért adna más értelmet a filmnek a rendező, amikor szó szerint emelte át a dialógusokat?the-shining-the-shining-25570155-1024-576.jpg

Nagyon sokan bírálják a színészi alakításokat is. Kubrick sokkal inkább a mentális egészség lebomlásának szentelte a narrációt és a jeleneteket, mintsem az explicit tartalomnak. Ehhez kicsit meg kellett változtatni Wendy személyiségét is. A filmben sokkal több teret kap, ő végzi el a gondnoki teendőket, míg Jack-et szinte teljesen magába szippantja a depresszió, az elvonási tünetek és a feleslegesség érzése. Shelley Duvall játéka sokszor képzi közutálat tárgyát, pedig szerintem majdhogynem jobb, mint Jack Nicholsoné. Már az első pillanatokban is érződik, hogy kissé neurotikus, de a családja a mindene, a játékidő előrehaladtával pedig szépen lassan végignézzük az idegösszeroppanását. A végjátékban már-már őrültbe csap át a hisztériája (amit egyébként Kubrick nem egészen tiszta és profi módszerei idéztek elő és rányomták a bélyegét a színésznő későbbi életére) és én szívemre teszem a kezem, teljesen meg tudom érteni. Kétlem, hogy máshogy reagálnánk, egy olyan helyzetben, ahol még hónapok vannak hátra, amíg egy külsős ránk néz, de kilátásban van, hogy még abban az órában a házastárs feldarabol a gyerekünkkel együtt.

Érdemes figyelni Duvall hangjátékát is, mert sokszor hallatszik mesterkéltnek, miközben az arcjátéka teljesen hiteles. Érdekes, de a hisztérikus és mű hanglejtés mindig akkor van, amikor vagy saját magát kell meggyőzni, vagy mást, hogy például ő is szeretne a hotelba költözni, vagy nem fél a férjétől. Duvall Emmy-t nyert egy olyan sorozatért, ahol konkrétan meséket olvasott fel, éppen ezért nem túl valószínű, hogy különleges hanghordozása ne játszott volna szerepet a kiválasztásában.shining-1980-001-00m-mam-jack-in-maze-590x331.jpg

A hangjáték még Jack Nicholson esetében is fontos, és pont ezért gondolom, hogy a megszállás nem zárható ki a narrációból. Mindketten akkor beszélnek életszerűen, amikor a gyerekkel vannak, együtt, vagy külön-külön. Nicholson pedig a kísértetekkel való találkozás után pedig felvesz egy bestiális, artikulálatlan, dühöngő jellemet. Nagyon könnyű meglátni benne a bántalmazó, alkoholista apát, de szerintem, ha "csak" erről szólna, akkor Kubrick nem jelenítette volna meg a szálloda többi kísértet is, csak azokat, akik interakcióba lépnek a férfi főszereplővel. A vágatlan változatban viszont Wendy előtt is feltárja a Panoráma múltjának minden mocskos részletét. Nagyon sokan ragaszkodnak az alkoholizmus, bántalmazás, nemi erőszak metaforájához, pont azért, mert az egyetlen jelenetben, amikor Jack Dannyvel beszélget és biztosítja a szeretetéről, vérfagyasztó zene kíséri a dialógusukat. De mi van akkor, ha Kubrick pont a hanghatásokkal kívánta megjeleníteni a hotelben tomboló gonosz entitásokat? Olyan a jelenet, mintha a hotel nem bírna magával és dühöng, amiért Jacket még nem sikerült teljesen a hatalmába kerítenie. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a filmben ugyan úgy jelen van és ábrázolt a ragyogás képessége, mind Danny, mind Hallorann esetében.

Mindkét médiumban egy alapjáraton meggyötört családban választja ki a szálloda a leggyengébb láncszemet, hogy tovább bővítse áldozatainak portfólióját. Azt hittem, hogy a regény után csalódás lesz újranézni a filmet, de meglepődve tapasztaltam, hogy még inkább tetszik, mint a kötet ismerete nélkül, minden változtatás és értelmezés ellenére. Lehet fejtegetni a film metaforáit, de úgy is lehet nézni, hogy a regény szellemiségével tesszük konkrétabbá és kerekebbé. A lényeg, hogy mindkettő mestermű. 

Szólj hozzá

vélemény film könyv szálloda stephen king alkoholizmus bántalmazás kísértet természetfeletti jack nicholson ragyogás stanley kubrick shelley duvall panoráma hotel