2018. jún 20.

Hereditary - Örökség (2018)

írta: A Levi
Hereditary - Örökség (2018)

Mire gondolt a költő?

A mozimaraton margójára hangot kell adnom a felháborodásomnak. Na nem a film kapcsán, mert az fantasztikus, de erről majd később. Egyszerűen megdöbbent, hogy az emberek most már milyen szinten tesznek egymásra és a másik élményére. Veterán mozizó vagyok, de egyre inkább örülök a sorozatok és a Netflix térhódításának, mert számomra leáldozóban van filmszínház varázsa. Többek között azért, mert míg lassan két rongy egy jegy, addig egyáltalán nem tudom úgy élvezni az adott filmet, ahogy a körülmények lehetővé tennék. Nem tudom mi történt az emberekkel, de pár éve még nem volt ennyi proli a közönségben. Főleg horroroknál veszem észre, hogy képtelenek disztingválni, még sajtóvetítésen sem tudják befogni a szájukat azok, akiknek ez a munkájuk része. Jártam már én is úgy, hogy röhögőgörcsöt kaptam, vagy nem tetszett az adott film, de akkor sem kezdtem fennhangon röhögni és beszélgetni. Nem beszélve arról, hogy utána a delikvensek nem restek hangosan artikulálni véleményüket, ami kimerül az "Ezt a kalap szart" mondatban. Elképeszt, mennyire bunkók az emberek és mennyire nem törődnek azzal, hogy ez egy fizetett szórakozás és nincs joguk elvenni más élményét. Legtöbbször a művészhorroroknál vállalhatatlan a közönség. A Hereditary előzeteséből és plakátjából is látszik, hogy nem lesz hasonlatos egyik Annabelle vagy Fűrész részhez sem, tehát azok, akik jump scare rémisztésre vágynak, miért ülnek be egy elvont filmre? Tipikus példája, hogy bizony a legtöbb horrorhoz kell egy műfajon belüli alapműveltség és intelligencia is. Ezzel nem akarom leszólni az egyszerűbb horrorokat, mert én is szeretem az agykikapcsolós borzongást és van, hogy a trash-re is ráfanyalodom, de soha nem engedtem volna meg magamnak, hogy például, a szerintem évtized legrosszabb horrorján, az Annabelle: Teremtésen tönkrezúzzam mások élményét. 

Ha valaki magára ismert, legyen szíves, legközelebb tisztelje meg a nézőtársait és ne zavarja meg a szórakozást. 

De most térjünk is rá a Hereditary-ra, amit viszketve vártam már hetek óta, annyira megfogott a promóciós kampánya. Nem tudtam mire számítsak, a legelső előzetest láttam csak, amiből a történet nem, csak a merő őrület derült ki. A poszterekből kiindulva a body horror is benne volt a pakliban, de az idézett kritikák inkább a Rosemary gyermekét és Az ördögűzőt említették. Nagyon szeretem a 60-as, 70-es évek, sátánkultuszába tartozó horrorjait, azért pedig külön odavagyok, ha nincs konkrétan megmagyarázva, amit láttunk.tw-30099.jpgTöbbször is fel fogom hozni a Rosemary gyermekét, mert leginkább arra hasonlít a Hereditary, cselekményét és narrációját tekintve is. Mindkét filmet az irodalomórák kedvenc kérdésével, a "Mire gondolt a költő?" tudnám párba állítani. Sose tudjuk meg mire gondolt, amíg ő maga el nem mondja, tehát az értelmezés abszolút szubjektív. Várnom kellett pár napot, hogy ülepedjen az élmény és ne rögtön a számomra lehetséges magyarázatokat próbáljam beleerőltetni és vártam, hátha jön egy rendezői útmutatás, hogy van-e konkrét jelentése a látottaknak, vagy teljesen a nézőre van bízva az értelmezés. Még nem érkezett, viszont a Dread Central utánajárt egy karakternek, ami konkrétabbá tette a cselekményt.

Innentől viszont átcsapok spoileres leírásba, mert először a saját értelmezéseimet venném számba.landscape-1517354503-her.jpgAz alapfelállás szerint a Leigh család gyászol. Elhunyt a nagymama, aki igazán magának való volt, titkokkal. Lányára, Annie-re (Toni Collette) nehezedik a legnagyobb nyomás, próbál a munkájába temetkezni, de sajátos feldolgozást választ. Nem gyászolhatja sokáig az anyját, mert hamarosan újabb tragédiák szakadnak a nyakába, az őrület pedig elkerülhetetlen.

Szólhatna a film a gyászról, a számvetésről, feldolgozásról. Hogyan éli meg egy középkorú nő az anyjának az elvesztését, aki egész életében csak megkeserítette? Kell bűntudatod éreznie, ha megkönnyebbült, vagy szimplán nem érez semmit? Meddig fojthatja el a családja iránt érzett haragot, az anyja iránti bűntudatot, saját anyaságával kapcsolatos kérdéseit és félelmeit?hereditary.jpgMíg a gyász szerves része a filmnek, mégis inkább valami sokkal összetettebb, pszichológiai kontextuson gondolkodtam a vásznat figyelve. A címválasztás nem véletlen, viszont konkrét magyarázat nincs rá a cselekményben. Örökség, de a temetés után semmilyen fizikai ingóság nem kerül a családhoz, amiből kiindulhatna a bonyodalom. Lelki és biológiai örökség viszont annál inkább jelen van. Senki sem választhatja meg a családját, de ott, ahol a skizofrénia, öngyilkosság, depresszió, függőség előfordul, többszörösen oda kell figyelni, ha az ember a felmenőit ellenpéldaként tartja számon.

Annie lánya, Charlie kulcsfontosságú. Nem tudunk meg róla sokat, de sejthető, hogy sérült és a nagymama kedvence volt, aki maga akarta nevelni. A film előrehaladtával egy másik téma is körvonalazódni kezdett bennem. Nem véletlenül van hangsúlyozva a két gyerek kapcsán, hogy míg egyik nem kívánt volt, addig a másik nemét szerették volna megváltoztatni. Véletlen lenne, hogy a kislány, akinek a neve lehet férfié is, és egész gyerekkorában a számára legfontosabb ember más neműnek szerette volna látni, frusztrált és a bátyjával való kapcsolata indítja be a tragédiák sorozatát? 1238244.jpgMi van akkor, ha egy áthallásos transznemű vagy tudathasadásos karakter kálváriáját követtük végig? Könnyen el tudom képzelni, hogy a családban, ahol a transzneműség vagy a skizofrénia előfordul, a nem kívánt személyiség vagy identitás ugyanúgy előidézi a gyászt, ahogyan az új esetleges dühöt, frusztrációkat szülhet. Nem tartom véletlennek a halálozási módokat sem, mert a személyiségek összeférhetetlensége okozhatja a fejben a frusztráció ilyen őrült megnyilvánulásait.

De lehet, hogy csak belemagyarázom a másodlagos tartalmat és egy jóvágású szektafilmmel van dolgunk. A Dread Centrál szerkesztőjét is érdekelte a kérdéskör és utánanézett a filmben említett Paimon királynak, valamint a szimbólumoknak. Az entitás könnyen Pazozu mellé léphet majd a későbbiekben, mint filmes démon, de ahogyan az említett karakter, Paimon is fellelhető az okkult irodalomban. A démon több, fekete mágiával foglalkozó könyvben is megjelenik egészen a XII. századtól a XVII-ig. Ennek fényében pedig valamennyire sikerült körvonalazni a film alapkoncepcióját. Valószínűleg nem szól sokkal többről, mint amit a nagymamáról megtudunk, de így sem muszáj ragaszkodni ehhez az értelmezéshez, megélheti mindenki úgy, ahogyan szeretné. Pont annyira konkrét, mint a Rosemary gyermeke vagy A boszorkány.

De nem csak a különleges és okosan felépített történet, narráció az egyetlen erénye a filmnek. A legelső perctől rám nehezedett egy rendkívül nyomasztó súly, az atmoszféra, ami végigkíséri a cselekményt és még jóval a látottak után is elkísér. Rég volt, hogy nehezen tudtam elaludni egy horror után, pedig edzett vagyok. Egyáltalán nincsenek sokkeffektek, mégis a vért megfagyasztották az ereimben, bizonyos snittek pedig örökre beleégtek a retinámba. A 16-os besorolást egyébként nem értem, mert több, végtelenül gonosz jelenet is van benne, ami egy felnőtt nézőt is megviselhet.3-hereditary-800x343.jpgA Hereditary legnagyobb erénye viszont a színészei. Toni Collette-et mostantól Sikoly királynőként kell számon tartani, mert bár eddig is szerepelt horrorokban (Krampusz, Hatodik érzék, Gyilkos szándék), amilyen teljesítményt itt felmutatott büszkeségére válhat minden ismertebb kollégájának. Döbbenet volt nézni, milyen szinten kihasználja az arca összes izmát és érzelmei teljes skáláját, amíg a feszültségtől szét nem robban a néző. A fiát alakító Alex Wolff-ot még nem láttam semmiben, de rendkívül tehetséges, a mellékszerepben feltűnő Ann Dowd viszont tényleg meglepett. Dowd A szolgálólány meséjében játssza Lydia nénit, az egyik kedvenc karakteremet, éppen ezért azt hittem, hogy a színésznőtől szokatlan lenne mást látni. Ellenben ahogyan feltűnt és rövid időt töltött a vásznon, elfelejtettem, hogy miben is láttam és az aktuális szerepére koncentráltam. Ez az igazi színészet. 

Összességében úgy gondolom, hogy igen, a Hereditary megosztó film, lesz, akit lenyűgöz és elgondolkodtat, viszont lesznek olyanok - és talán ők lesznek többségben - akiknek nem lesz elég a feldobott labda, nem akarják majd felgöngyölíteni a bedobott témákat és kevésnek fogják érezni a készítők által nyújtott mankókat. Ami viszont biztos, hogy maradandó horror, ami klasszikussá és hivatkozási ponttá fog válni, csak teljen el egy kis idő.

9/10

IMDb

Szólj hozzá

mozi horror család gyász pszichológia feszültség szekta örökség toni collette suspense rosemary gyermeke az ördögűző hereditary