2018. jún 12.

Ne hagyd, hogy a gazemberek legyűrjenek!

írta: A Levi
Ne hagyd, hogy a gazemberek legyűrjenek!

Mese vagy kézikönyv?

Magamat sem értem, hogy miért nem írtam még, a már mindenki által ismert A szolgálólány meséjéről. Azaz a sorozatról. Vagy a könyvről? Mert, hogy Margaret Atwood 1985-ben megjelentette utópikus sci-fi regényét, amiről egészen az egyetemi évekig nem hallottam. A magyar szemináriumokon mindig a félév végi könyvbemutatókat vártam a legjobban, ahol egymásnak ajánlottunk olyan könyveket, melyek valamilyen módon meghatározó állomásai voltak az életünknek. Én volt, hogy az Egy gésa emlékiratait, máskor A fátyol mögött trilógiát vittem, amiből jól látszik, mindig is érdekeltek más kultúrák, emberi sorsok. Direkt nem írtam azt, hogy feminista regények, vagy női sorsok, mert, ahogyan Atwood is zseniálisan hivatkozott a saját művére, a női sorsok emberi sorsok, a női jogok, emberi jogok.handmaid-cover.png

Az utolsó félévben egyik csoporttársam mutatta be A szolgálólány meséjét, amit addig még nem olvastam, de a sorozatról már hallottam. Bár nem vetettem rá magam azonnal a könyvre, sem a szériára, a története nagyon megfogott és felbuzdított, hogy egy kicsit hasonló, mégis más megközelítésű könyvet mutassak be utána. Valamiért azonnal Ira Levin A stepfordi feleségek könyvére és az abból készült eredeti, 1975-ös filmre asszociáltam. A könyvajánló helyett végül egy aktuálpolitikai és feminizmus történetéről szóló előadásba fulladt a bemutató. Aki pedig ismer, tudhatja, nem határolódtam el a témától érzelmileg. Nem csoda, nem sokkal az amerikai elnökválasztás után voltunk és a gyomrom még erőteljesen kavargott. Nem gondoltam volna, hogy egy évvel később nem a tupperware mániás, élő háztartási gépek, hanem a két lábon járó méhek lesznek majd a hivatkozási pont, mint elrettentő példa. Sarkított, de ezekben a történetekben így látják a nőket.1523399335140-the-handmaids-tale_s2_1920x1080_16x9.jpg

A szolgálólány meséje fikció, ahogy minden regény az. Sci-fi, mégis vérfagyasztóan hétköznapi. Lehetne keresni a válaszokat, hogy miért pont most vált hivatkozási alappá. Hozzájárul természetesen az amerikai elnökválasztás, hogy a szolgálólányok megjelenése 2017-től az ellenállás szimbóluma, de a jelenség nem ennyire egyszerű. Atwood semmi olyat nem írt le a könyvében, ami már valaha ne történt volna meg. Legyen szó a nők vagyonának elvevéséről, kényszerházasságokról, nemi szervek csonkításáról, felsőoktatásban tanulók számának korlátozásáról, homofóbiáról, antiszemitizmusról, rasszizmusról, vallási fanatizmusról, tudósok, orvosok, tanárok jogfosztásáról. Lehetne sorolni mindazt a kegyetlenséget, amit az emberek egymás ellen követtek el az évszázadok során. A könyv tekinthető mindezek szummájaként, hiszen mindenkiről szól, nem lehet meghatározni, hogy pontosan kiket és miért is fosztanak meg alapvető emberi jogaiktól, mert a társadalmi norma pillanatnyi is lehet. Mi számít normálisnak, mi számít erkölcsösnek? Mindig az aktuális társadalom határozza meg és pontosan a második generációval - akik már abban nőnek fel - válik hétköznapivá, megszokottá.handmaid-roundup-watching-videosixteenbyninejumbo1600.jpg

Nem lehet A szolgálólány meséjéről politika és vallási felhang nélkül beszélni, mert egy olyan fundamentalista diktatúráról szól, ami van ahol létezik és nem nehéz elképzelni, hogy valamikor akár mi is élhetünk majd egy hasonlóban. Nem véletlenül ez lett a metaforája az aktuálpolitikai ellenállásnak, mert, míg nem készültek háztartást vezető női robotok, napjainkban konkrét fogalmunk lett egy jelenségre - slut shaming - amit Atwood 1985-ben csak körülírni tudott. Pár hete körbejárta a magyar internetet egy undorító, náci, bűntudatkeltő, szülésre buzdító videó. Hisztéria vagy sem, rendkívül sok párhuzamot látni a hazai körülmények és a képernyőn látott rendszer között. Remélem valóban csak fikció marad és nem útmutatóként fog funkcionálni a sorozat, ami már kinőtte a regényt.handmaids-marquee-1180x520-1024x451.jpg

De a továbbiakban megpróbálom a politikai felhangot elcsitítani, mert nem feltétlen ezért érdemes nézni a Hulu sorozatát, vagy éppen kézbe venni a könyvet. Egyébként nézni A szolgálólány meséjét kicsit olyan, mint horrort látni, pont annyira paradox, mert konkrétan hétről hétre dülledt szemekkel nézem a különbözőbbnél különbözőbb, módszeres lelki és fizikai kínzásokat, megváltás, esetleges pozitív katarzis nélkül. Pontosan tudom, hogy nem lesz feloldozás, nem lesz keserédes vég, mégis nézem.

Több cikket is olvastam arról, mennyire volt szükséges a második évad - lesz harmadik is - elkészítése. Szükséges nem volt, mert az első egy az egyben lefedi a regény cselekményét nagy vonalakban - no nem a könyv a részletesebb - mégis rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel, amikről érdemes beszélni, érdemes kibontani, kicsit utánamenni. Mert még a könyv is csak megkapargatja a rendszer kérgét, csupán annyira, amennyire a főhősnő teheti, amennyire engedik neki. A regény vége nem az, ami az első évadé, ezt szeretik a kritikák elfelejteni. Az utószóban pár oldalon még olvashatunk Gileádról vérfagyasztó részleteket, melyek pont elegek ahhoz, hogy megtudjuk, nem Offred története az egyetlen. handmaids-tale.jpeg

A főszereplő nevére még gyorsan kitérnék. Előbb láttam a sorozatot, mint olvastam a könyvet, szinkronnal néztem, ami meglepően jól sikerült és igen, a neveket is lefordították, ahogy a regényben is. Ezt pedig nagyon jól tették, mert csak a pilot végére tudatosult bennem, hogy Fredé pontosan mit is jelent. Ijesztő, mennyire kijön a magyar fordításban a párhuzam a házasság utáni névfelvétel és a szolgálólányok háztartásbeli neveinek birtokosjelzője között. Mi különbség van aközött, hogy Fredé, Glené, Walteré vagy -né?

A történet szerint egy olyan amerikai "kereszténydemokrata", akarom mondani fundamentalista rendszer épül ki, ami a Bibliát veszi alapul, alakítja át a saját céljai szerint, hogy új kasztokat osszon ki, konkrét feladatkörökkel. A hierarchia csúcsán a Parancsnokok állnak, a rendszer fenntartói és Feleségeik. Minden parancsnoki háztartásba kétéves kirendelésre kerül egy-egy termékenynek titulált Szolgálólány, akinek "szent feladata" kihordani az árja gyermeket. Egyezményesített nemi erőszakról és gyerekrablásról van szó, hiszen a szertartások során ezeket a szerencsétlen nőket a feleségek lába között erőszakolja meg a vezető férfi, hogyha esetleg teherbe esik, kihordja a gyerekét, elvegyék tőle és újabb háztartásba rendeljék ki.handmaids-clean-the-walls-by-the-river-in-preparation-for-the-arrival-of-a-mexican-trade-delegation.jpeg

Alattuk a gazdák és gazdasszonyok vannak, akik az élelmiszerekért, termelésért felelnek. A háztartások teendői a Márták látják el. Rajtuk kívül a Szemek és Őrzők védik a rendszert, a Nénik képzik ki az új szolgálólány-generációkat és vezetik le a szüléseket. Azokat a nőket, akiket nem tudtak besorolni egy kasztba sem, vagy mert szerintük terméketlenek, vagy, mert ellenálltak, vagy vétettek a rendszer ellen a Jezabelbe küldik prostituáltnak, vagy a Telepre, hogy mérgező hulladékot takarítsanak és szépen lassan élve elrohadjanak.

Az első évadban és a könyvben Gileád első generációjának kiépülését követhetjük nyomon. Annyira egyszerűen és hétköznapian, szinte egyik napról a másikra épült ki, hogy félelmetes végiggondolni, mennyire könnyű létrehozni egy vallási fanatizmuson alapuló diktatúrát, ahol kivégzik vagy igába hajtják, aki nem ért egyet. A vezető politikusok elleni merénylet, az alkotmány felfüggesztése, saját rendőrség, a tudósok, tanárok, orvosok kivégzése, a második házasság törvénytelenné tétele, a második feleségek összegyűjtése és a vezetőknek kedvező rendszer kiépítése. Persze az ideológiai magyarázat nem hiányzik: napjainkra olyannyira szennyezetté vált a környezet, hogy sokan meddővé váltak és nem születnek gyerekek. Ennek az igazságtartalmát nem tudjuk meg, csupán a Telepek létezéséből sejthetjük, hogy valószínűleg tényleg gond van. De a cél nem a demográfia vagy a környezet megóvása, fellendítése, hanem az uralkodás. Tökéletesen jól kirajzolódik a valós cél abból, hogy a tudománynak teljesen nekiment a rendszer, pedig az megoldhatta volna a legtöbb krízist.screen-shot-2018-03-28-at-1-01-21-pm.png

A könyvben kizárólag June elbeszéléseiből ismerhetjük meg Gileád darabkáit. Már ő is úgy nőtt fel, hogy megmutatkoztak az intő jelek, őt magát pedig többek között a nyilvános kivégzésekkel is a rendszer részévé teszik, az őt követő szolgálólány-generációnak pedig már ez lesz a normális. A második évad tovább göngyölíti a történetet, beemelve pár részletet a könyvből, amit eddig még nem tett, mert Gileádnak 150 éves a történelme, van mit elmesélni. Ezért is jó, hogy látjuk, hogyan képzik ki a következő szolgálólányokat, hogyan utalnak ki agymosott kisgyerekeket feleségnek, hogy fenntartsák az uralkodó kasztot. Mindemellett részről részre színesebbé teszik a karaktereket, akiket a könyvben ilyen részletességében nem tudunk megismerni.

Érdekes, de a második évadra a főszereplő szinte teljesen háttérbe szorult, most már ő a legkevésbé érdekes karakter. Egyrészt érthetetlen, hogy Elizabeth Moss, hogyan tudja összeegyeztetni a sorozatban nyújtott munkáját a szcientolgia tanaival, de, mint ember abszolút hiteltelen. Viszont ott van Serena Joy, aki a könyvben egy házsártos, ötvenen túli ex-evangélista énekesnő, aki olyan sok port nem zavar. Végtelenül arrogáns és egy kanál vízben meg tudná fojtani Offredet, de ezen kívül nem tesz hozzá a történethez.handmaids-tale-season-2.jpg

Node a sorozatban. Az egy dolog, hogy Yvonne Strahovski a széria legtehetségesebb színésze és az érzelmek hihetetlen skáláját hasznosítja, Atwood - mivel az első évad írásában óriási szerepet játszott, a második során pedig folyamatosan konzultáltak vele a készítők - teljesen felújította a karaktert. Itt Serena egyidős June-nal, amivel azonnal megteremtettek egy állandó problémahelyzetet. Érdekes párhuzamba állították, hogy June másodjára "veszi el" egy másik nő sajátját kvázi. Először a férjét szerette el az előző feleségtől, most pedig Serena tekint rá biológiai vetélytársként, egy idő után pedig magánéletiként is. Megtudjuk, hogy a vezető férfiak - a Jákob fiai - egyik első embere, Fred Waterford mögött is ő állt, mint szerető feleség és ötletgazda.159947-eight.jpg

Egy olyan aljas náci nő, aki módszeresen kitalálta, hogyan szolgálhatná az érdekeit a rendszer, hogyan lehetne betörni más nőket, hogy őt szolgálják ki és, hogyan kompenzálja azokat a területeket, amelyeken szerinte ő elbukott. Mégis, amikor a rendszer kiépült, saját magát is kizárta belőle. Nem irányíthat, az ő helye is ki van osztva, amit képtelen feldolgozni, ezért ott áll kisstílű bosszút, ahol csak tud. Mégsem lehet gyűlölni, mert végtelenül szánalmas az egész karakter. Mindent megtenne azért, hogy anya legyen, elképzelhetetlen szinteken alázza meg magát, csak, hogy az anyaságból ő maga is kicsit kapjon és áthágja a saját törvényeit, ha egy születendő gyerekről van szó. Más gyerekét viszont bármikor felhasználja zsarolásra és fájdalomokozásra, ott rúg bele a szolgálólányba ahol csak tud, de közben beleütközik a rendszer falaiba, amin ő sem tud áthatolni, csak azért,mert nő. Olyan komplex szereplővel, mint ő még sehol sem találkoztam. 119682471_o.png

De mellette még három, számomra nagyon érdekes szereplő is kulcsfontosságú jelentőséggel bír. Lydia néni, a hithű kiképző őrmester, akinek a múltját nem nagyon ismertük még meg - a regényben vannak utalások arra, hogy leszbikus lenne - de remélem, hamarosan ő is bemutatkozik a rendszeren kívül. Na ő tényleg úgy tűnik, mintha törődne a lányok sorsával, mintha még szeretné is őket a maga módján, de ugyan úgy kiszolgálja a rendszert, ahogyan az őt. Neki nőként nagyobb a hatalma, mint bárkinek és ezt nem fél fitogtatni.

Janine és Emily, akik inkább lehetnének az ellenállás plakátarcai June-nal szemben. Előbbi ékes példája a személyiség teljes derékba törésének, míg utóbbi akkor sem fogja feladni, ha már a konkrét élete a tét. Mindezekhez eszméletlen színészi munka párosul.cbd490c4-a78f-4b69-9904-105bf4ee26e1.jpg

De nem csak a történet és az alakítások teszik felejthetetlenné és hétről hétre nézőcsalogatóvá a sorozatot, hanem maga a tálalás is. Jelentéktelennek tűnhet, de az utolsó gazdasszony cipőjének színéig ki van találva a megjelenítés. A régi film, ami amellett, hogy jól példázza, mennyire nem működik a könyv, szóról szóra, szikáran adaptálva, érzékelteti, mennyire nem mindegy egy ilyen műnél a látvány. Nem a Telepek CGI látképére gondolok, hanem hogy úgy tűnik rendkívül futurisztikusan idegennek az egész koncepció, hogy közben végtelenül otthonos, hagyományos és gyönyörű. A direkt konzervatív és letisztult kép teljesen szembemegy az életidegen megjelenítéssel, amitől minden nyugtalanítóvá, feszültté válik. Rendkívül jól játszanak, az alapjáraton is fontos szerepet betöltő színekkel. A Feleségek ruházata meghatározhatatlan kék, ami a tisztaság, szűziesség jelképe, míg a Szolgálólányok pirosa kiégetik a retinát. A Gazdák szürkés ruházata jól érezteti a rendszerben betöltött fakó szerepüket, ahogyan a gyerekfeleség kopott kék színei is jelzik, hogy, bár feleség, nem tartozik az első generációs vezetők közé.

A gyerekfeleség, Eden képbe kerülése zseniális húzás volt egyébként. Ő testesíti meg a rendszer azon részét, akinek már ez a hétköznapi, és seperc alatt felnyomna bárkit, aki szerinte vét az elveknek.

Pontosan ilyen egyszerűen válik mindez megszokottá. A béka sem veszi észre, hogy felforrt a víz, amiben ül. Talán a sorozat felhívja a figyelmét azoknak is, akik még nem veszik észre, hogy bár nem pontosan így, de bugyog az a víz...5e.jpg

Szólj hozzá

sorozat könyv regény feminizmus rendszer diktatúra emberi jogok hulu fundamentalista szolgálólány the handmaids tale a szolgálólány meséje gileád maragret atwood vallásos fanatizmus