2018. máj 24.

Az ellentmondások műfaja II. rész

írta: A Levi
Az ellentmondások műfaja II. rész

A félelemkeltés mint a horror műfajának egyik hatáseszköze - pszichológiai vonatkozásban

Ahhoz, hogy a horror iránti érdeklődésem érthető legyen, részekre bontva tenném közzé a 2017-ben készült szakdolgozatom. A munkámban a horrort mint az ellentmondások műfaját vettem górcső alá, hogy fejlődéslélektani, kötődéselméleti, pszichoszexuális kontextusban vizsgálhassam a vonzalom és taszítás paradoxonát. Kiemeltem a klasszikus Grimm mesék pszichoszexuális vonatkozásait, hogy párhuzamba állíthassam a gótikus irodalom halhatatlan karakterével: a vámpírral és válaszokat kapjak. Miért nézünk horrort? Miért érdekel minket az undor? A gótikus karakterek közül miért pont a vámpír vált örök érvényű szereplővé?

Az első rész itt olvasható.

A félelemkeltés mint a horror műfajának egyik hatáseszköze - pszichológiai vonatkozásban

A félelem egy olyan érzés, amit kivált belőlünk, valamilyen fenyegetés, egy alapvető mechanizmus; reakció egy ingerre. Egyes pszichológusok szerint a félelem az alap- vagy öröklött érzelmek közé tartozik, mint, ahogyan az öröm is. Darwin meghatározásában a félelem átélésének a fiziológiája egy az egyben megfeleltethető az öröm élmény fiziológiás jeleinek, a szimptómáknál maradva irodalomelméleti szempontból a katarzis élményével azonosíthatók. Vajon, ha ilyen fizikai és lelki tünetekkel jár a jelenség, miért vágyunk rá? Carroll és a pszichoanalízis is egyaránt választ ad rá úgy gondolom, miszerint a kíváncsiság, és a leleplezés, feloldódás, megnyugvás narratívája. Vannak alapvető emberi félelmek, mint például a sötétségtől, a bezártságtól, a magastól, a hirtelen előugró dolgokról (jump scare, a filmekben), melyekkel a horror irodalma és művészete operál, de úgy gondolom, minden kelthet félelmet, csak ehhez a befogadó személyisége, és lelki világának tényezői kellenek. Például nem mindenkit tölt el rettegéssel egy pók, vagy egy bohóc látványa. Mi kell viszont ahhoz, hogy a horrorban megjelentetett szörny, gyilkos, gonosz, entitás félelmetes legyen, érdekeljen minket, és ne váljon nevetségessé?

tmp_cbgzym_3c7c3fc7c4c6279e_mcditit_ec006_h.JPG

A horror műfajának kedveltsége, mint a tudatalatti elfojtások megtestesülése

A horror műfaji jegyeit hordozó történetek elemzési módszerei közül a legismertebb elemzési és értelmezési módszer a pszichoanalízis belátásait érvényesíti, mely a Freud-i alapokon nyugszik, és előszeretettel magyarázzák a horror történetek ambivalenciáját. Ennek okai a következők: vonz minket a szörnyűség a tudatalatti elfojtások miatt. A dolgozatban megjelenő elemzéssel, sőt magával a téma megválasztásával szeretnék argumentálni amellett, mik lehetnek a mindenkori lélektani okai ennek a vonzódásnak.

Dolgozatom egyik elméleti rendszere, mellyel felvetéseimet igazolni szeretném, a Sigmund Freud által megalapított pszichoanalitikus gondolkodásmód, mely Michel Foucault szerint - akit Bókay Antal is idéz, Bevezetés az irodalomtudományba című művében – nem csupán egy tudományos irányzat, hanem egy új beszédmódot létrehozó diszkurzív mód, amely, az addig megfogalmazhatatlan, elmondhatatlan emberi létterületekre terjesztette ki gondolkodási és cselekvési lehetőségeinket. Freud 1856. május 6-án született, és még gyermekkorában, családjával egyetemre Lipcsébe, majd egy év után Bécsbe költözött, az akkori európai kultúra és tudomány fellegvárába. Bécsben orvostanhallgatóként tevékenykedett és érdeklődése elsősorban az élettan felé irányult. 1885-ben meglátogatta a neves, párizsi doktort, Charcottot, aki akkoriban a gyakori pszichiátriai kórkép, a hisztéria okait kutatta. A hisztéria tüneteiként a páciensek agresszíven viselkedtek, normális életrendjük felborult, nem tudtak beszélni és gyakran kínozta őket görcs, bénulás. Charcott korábban anatómus volt, így feltűnt neki, hogy ezek a hisztériás tünetek ellentmondanak a neurológiai szabályszerűségeknek, így az okok nem testi eredetűek, ezt a feltevését igazolta, hogy a tünetek hipnózis által javultak, a bénulások ideiglenesen megszűntek.

header_essay-final-freud-aeon.jpg

Freud Charcott gondolatával tért vissza Bécsbe, miszerint a hisztéria tünetei egy korábbi életesemény, emlék nyomán, és egy érzékeny lelki háttér miatt alakultak ki. Bécsben, egy idősebb barátja, Joseph Breuer hasonló tapasztalatokról számolt be, és ő maga is találkozott ilyen esetekkel, orvosi pályafutásának révén. 1895-ben jelent meg közös könyvük, a Tanulmányok a hisztériáról, ebben pedig már szerepelt a forradalmi következményekkel járó mondat, és a pszichoanalízis egyik alapköve, miszerint „a betegek emlékektől szenvednek”. A gondolat, a tudattalan fogalmának előzménye volt. Ahogy Bókay Antal fogalmaz: „Freud feltételezte, hogy nemcsak egyes tünetképző tudattalan gondolatok vannak, hanem ezek egy autonóm rendszer, egy rendkívüli hatású energiakomplexum jelei. A tudattalan a „lelki készülék”, a „pszichés apparátus” azon komponense, amelyet sem elfelejteni, sem felidézni nem tudunk. Egy „belső külvilág” vágyak, indulatok, belső energiák komplexuma.” A tudattalan feltételezése szerint a személyiség, az ember nem egy homogén struktúra, több tényezőből áll össze, és személyiségünk kettős. Freud a pszichoanalitikus elméletet három szempontra osztotta, első, a dinamikus, mely szerint a személyben lejátszódó lelki folyamatokat bizonyos erők vezérlik, ezek az erők pedig ökonomikus, azaz biológiai eredetűek. A harmadik szempont a topgrafikus megközelítés, aminek két változata alakult ki. A korábbi elképzelések szerint három alrendszerre oszlik, melyet Freud tudattalannak, tudatosnak és tudatelőttesnek nevezett el.

1923-ban Freud átdolgozta ezt az elméleti rendszerét, és három lelki működési módról kezdett beszélni, az ősénről, melyben az ösztönök a mozgatórugók, és ebből alakul ki az én, mely szelektálja, aktiválja, visszatartja az ösztönöket, a felettes én pedig uralkodik az én felett is, külső behatások, a fejlődés, nevelés, szülői, tanítói parancsok, valamint a társadalmi elvárások szerint. Az én a forrása az elfojtásnak, mely minden tudatunkba kerülő emléket, eszmét kontrollál, és csak azt engedi szabadjára, ami a társadalmi elvek elfogadhatónak tartanak. Viszont az elfojtott emlékek visszatérnek, a kielégületlen vágyak, ösztönök álmokban vagy fantáziálásokban köszönnek vissza.

shadow_puppet.jpg

Az én általam vizsgált horror, mint műfaj, akár legyen az irodalmi, vagy mozgófilmes alkotás ebből az elfojtásból, a tudattalan vágyaiból építkezik, ezért is népszerű műfaj, annak ellenére, hogy sokan elfogadhatatlannak tartják. Ahogyan Bruno Bettelheim tanulmányában is világosan látszik, a Grimm mesék fontossága a felnőtti és gyermeki megismerésben a pszichoanalitikus megközelítésben rejlik.

A pszichoanalízis megszületésétől fogva kapcsolódik az irodalomhoz, hiszen az egyik több ezer éves antik mű, szolgáltatott az elmélet egyik alapfogalmához, az Ödipusz-komplexushoz. Freud 1897-ben barátjának írt levelében említi, hogy saját emlékeiben is felfedezi az apja iránti féltékenységet, és anyja iránti szerelmet, ez pedig biztos, hogy univerzális jelenség, a gyermekkor egyik velejárója. Már Freud is a pszichoanalízis módszerével kezdte megközelíteni az irodalmat, 1907-es A költő és a fantáziaműködés munkájában felteszi a kettős kérdést, hogy honnan veszi anyagát a költő és, hogy „hogyan éri el, hogy ezzel úgy elragadjon, és olyan érzelmeket keltsen bennünk, amelyekre talán nem is tartottuk magunkat képesnek.”

fear-eyes.jpg

Vizsgált témám, a horror mint műfaj ebből a szempontból rendkívül érdekes, mivel, megannyi formában, de a társadalom által megszabott értékrenddel, moralitással szembemegy, mégis vonzó, vágyjuk a borzalmat. Julia Kristeva Power of Horror című művében kifejti, az anyafigurát, a nőiséget a horrorban előtérbe helyezve, hogy a horrorfilm nézése, vagy éppen a horror irodalom olvasása azoknak a vágyaknak a kiteljesedése, miszerint perverz örömöt lelünk a megjelenített borzalmakban, szembesülünk a rosszulléttel, félelemmel és, ahogyan ez megtörtént el is határolódunk tőle, eltaszítjuk, undorítónak találjuk, ezzel pedig igazoljuk magunkat, hogy érző emberi lények vagyunk, akik eltudnak határolódnia  látottaktól. Kristeva szerint önmagában nem is létezik olyan, hogy undorító, hanem mi tesszük azzá azzal, hogy szembeállítjuk egy osztályozási rendszerrel, amibe már nem fér bele, ettől pedig undorítóvá válik.

--

Darwin, Charles (1963): Az ember és az állat érzelmeinek kifejezése. Gondolat, Budapest.

Bókay Antal (2006): Bevezetés az irodalomtudományba. Osiris Kiadó. 96-101. o.

Tanulmányok a hisztériáról (Josef Breuerrel közösen). Josef Breuer - Sigmund Freud: Studien über Hysterie. Magyarul megjelent részletei: Katharina. Ford. Bart István. SFM VII. 17-28.; Elisabeth von R. kisasszony. Ford. Schulcz Katalin. In: SFV 68-116.

Halász László (1983): Művészetpszichológia. Gondolat, Budapest.

Kristeva, Julia (1982): Powers of Horror; An Essay on Abjection. Columbia University Press, New York.

Szólj hozzá

horror pszichológia tudatalatti pszichoanalízis sigmund freud grimm mese bruno bettelheim gustav jung pszichoanalitika pszichológiai kontextus