2018. máj 22.

Az ellentmondások műfaja I. rész

írta: A Levi
Az ellentmondások műfaja I. rész

Ahhoz, hogy a horror iránti érdeklődésem érthető legyen, részekre bontva tenném közzé a 2017-ben készült szakdolgozatom. A munkámban a horrort mint az ellentmondások műfaját vettem górcső alá, hogy fejlődéslélektani, kötődéselméleti, pszichoszexuális kontextusban vizsgálhassam a vonzalom és taszítás paradoxonát. Kiemeltem a klasszikus Grimm mesék pszichoszexuális vonatkozásait, hogy párhuzamba állíthassam a gótikus irodalom halhatatlan karakterével: a vámpírral és válaszokat kapjak. Miért nézünk horrort? Miért érdekel minket az undor? A gótikus karakterek közül miért pont a vámpír vált örök érvényű szereplővé?

Az első részben a témához való hozzáállásom és motivációm boncolgatom. 

A horror műfajának befogadáslélektani vizsgálata

- bevezető- 

Gyermekkorom a mesék világában telt, édesanyám rendkívül sokat olvasott nekem, többek között nép- és műmeséket, majd későbbiekben saját szórakoztatásomra kezdtem válogatni az alakuló ízlésemnek megfelelő alkotásokat.

Már akkoriban is nagyon szerettem a Grimm testvérek átdolgozott meséit, annak ellenére, hogy sötétebbek voltak más történeteknél. Felnőtt koromban megerősödött a horrorisztikus mesék iránti rajongásom, viszont mára már kifejezetten intenzíven és szakmai motivációval is érdeklődöm a horror és thriller műfaja iránt, jelenjen meg irodalmi szövegben vagy filmművészeti alkotásban.

A mese nem csupán szórakoztat, nevel és történetet mesél el. A mese kultúránk, hiedelemvilágunk, erkölcsi magatartásunk, vallásunk, népszokásaink és gondolatvilágunk szimbolikus jele. Kialakulása időszámításunk előttre tehető, a mitikus epika egyfajta utódjaként. S azóta már nyilvánvaló, hogy nem csak egy műfajjá nőtte ki magát, hanem egy egész epikai műfajcsoporttá. Rengetegen próbálkoznak a mesék kategorizálásával, elemeinek, szerkezetének vizsgálásával, a legkülönfélébb módokon. Vannak, akik szerint nem is lehet igazán meghatározni magát a mesét, inkább alfajait lehetséges felsorolni csak. A témával összefüggésben a befogadók nézőpontjából, sőt a befogadás pszichológiája nézőpontjából teszem górcső alá a műfajt: kinek szóltak igazából a népmesék?

A népmese élettere mindenütt a falusi társadalom. Akkoriban nem volt újság, vagy könyv, televízió pedig végképp nem volt, mégis, az embereknek szükségük volt egymás és önmaguk szórakoztatására. A hagyományos paraszti gazdálkodásokban, nem napban, órában, vagy hónapban mérték az időt, hanem az egymást követő tevékenységek láncolatában. Az év nagy részében mezőgazdasági, termelői munkát végeztek a falusiak, illetve háztartást vezettek.

the-storyteller_jim-henson_featured.jpg

A szüretet követően lassan beköszöntött a tél, a hideg, és nem igazán volt már a házon kívül teendő, hát behúzódtak otthonaikba és megkezdték közös munkáikat, a kukoricafosztást, fonást, vagy a varrást. Mikor a fonóban a falu népe, vagy a családok otthon összegyűltek, elkezdték mesélni meséiket egymásnak, melyek szájról szájra terjedtek, mindig kicsit megváltozva, az aktuális mesemondó ízlésvilágának, gondolatiságának következtében. A mese szerepe éppúgy a közösséget összetartó erő, a tudás átadása, mint a szórakoztatás, mely során a mesehallgató egyrészt egy kollektívum részeként, másrészt individuumként egyszerre lehetett jelen.

Ne ringassuk magunkat azonban ábrándokba, a régi világnak ugyanúgy szerves része volt az erotika, a szexualitás miként a horror. Ugyanabból a célból keletkezhettek a pajzán és horrorisztikus mesék, mint ma a filmek, az emberek ugyanúgy vágytak a borzongásra és a félelemérzetre, mint manapság. E narratív motívumok tartalmilag valójában pszichés funkciók tartalmának feleltethetők meg. Éppen ezért is nem gyermekműfajként indult útjára a népmese, hanem felnőttek mesélték felnőtteknek. Ehhez a tényhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a gyermekeket a felvilágosodás koráig kicsinyített felnőttnek tekintették, akik 6-7 éves koruktól már bekapcsolódtak a felnőttek életébe, mindennapjaiba. Nevelésükben a testi fenyítés elsődleges volt és a pozitív érzelmi megnyilvánulások, mint például az ölelés, dédelgetés, simogatás teljesen hiányoztak. Az apró felnőttként való kezeléshez hozzájárult a magas csecsemő - és gyermekhalandóság.

folklore.JPG

A 19. században új tudomány, a lélektan, azaz a pszichológia jelent meg, és gyökeresen megváltoztatta a lélek működéséről való gondolkodást. Carl Gustav Jung és Sigmund Freud megteremtették a pszichoanalízis módszerét, ez pedig teljesen új megvilágításba helyezte a lélekről alkotott képet, és magát a gyermeknevelést is. Jung a mesét a kollektív tudattalanunk dokumentumának tekintette, melyben kulturális örökségünk jelenik meg. Egyúttal alapvetően a pszichoanalitikus paradigmából adta meg közismert népmesei és műmesei történetek olvasatait.

Jacob és Wilhelm Grimm, a romantika igényeit felismerve, elsőként tettek kísérletet a szájhagyomány útján terjedő népmesék összegyűjtésére és kiadására úgy, hogy megtartsák azok stílusát. Főként német területek meséit gyűjtötték össze, majd adták ki Gyermek és családi mesék címen.

Rengetegszer szembesülök azzal, hogy bár a Grimm mesék örökérvényű klasszikusai és elengedhetetlen kulturális forrásai az európai irodalomnak, sokan nem mesélik gyermekeiknek, a tankönyvekből pedig szinte teljesen hiányoznak, vagy csak részleteik találhatók meg, kontextusukból kiragadva. A pszichológia és a pszichoanalízis belátásainak megjelenésével viszont egyértelművé vált: jó, ha a gyerekek megismerik ezeket a meséket, a bennük tatlálható szexuális és horrorisztikus motívumok ellenére. Erre a tézisre világított rá a neves osztrák származású, amerikai tudós és gyermekpszichológus, Bruno Bettelheim zseniális műve, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, című munka, melyben a freudi pszichoanalízis alapján a pszichoszexuális szakaszok leírását a Grimm testvérek meséivel állítja párhuzamba.

business-storytelling-min.jpg

Sokan gondolják úgy, hogy a horror műfaja egy rétegnek szól, nem képvisel művészeti értéket, káros lehet. A pedagógus szakma képviselői sem tájékozottak e műfaj jellemzőiről.  Így aztán nem meglepő az, hogy a horrorisztikus meséket ignorálják is az oktatásban. Én viszont úgy gondolom, nemhogy kárt nem okoz a gyerekek lelkében a sötétebb mesék megismerése, de az életkornak megfelelően megválasztott, valamint esztétikai értékeket képviselő horrorisztikus történet megismerése, bizonyos lelki kiegyensúlyozottságot is teremthet, feszültséget oldhat.

Fel szeretném tárni, hogy milyen lelki késztetések miatt kedvelheti valaki a műfajt, és hogyan élheti meg a látott vagy olvasott történetet. A továbbiakban műfajtörténeti áttekintéssel szeretném igazolni, hogy irodalmi és művészeti értéket képviselnek a műfajba tartozó egyes alkotások, valamint, hogy már évszázadok óta jelen van az emberek tudatában és napjainkig szárnyal a horror motívumvilága, bizonyítva, hogy az olvasók nyitottak rá.

--

Bruno Bettelheim (1985): A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat, Budapest. 127.oldaltól https://docs.google.com/file/d/0Byj0eI6M7YAvYmJYRDlSbHFab28/edit?pli=1

 

Szólj hozzá

horror mese folklór mesemondó népmese sigmund freud john locke grimm mese bruno bettelheim gustab jung